Google Shopping-kampányok

A Google Shopping nemrég vált elérhetővé a közép- és kelet-európai régióban (Szlovákia, Magyarország, Románia), és ma már itt is fontos szerepet játszik a Google Ads termékpalettáján. Többéves nyugat-európai, illetve tengerentúli kampánykezelési tapasztalatunknak köszönhetően bátran kijelenthetjük, hogy ez az új eszköz ezen a piacon is jelentősen átalakítja a hirdetési szokásokat, hiszen a Shopping-hirdetések akár 70%-át is kitehetik egy webáruház teljes, Google Adsből érkező forgalmának.

A sikerek a következő Shopping-paramétereknek köszönhetők: mivel a Google Shopping közvetlenül a keresőmotorba épített árösszehasonlító megoldás, a webáruházaknak versenyképes árakat kell ajánlaniuk. A Shopping-kampányok az adatfolyamra épülnek, ezért elengedhetetlen, hogy a hirdető minőségi, naprakész adatokat adjon meg. Ezeken kívül kulcsszerepet játszik a kampánykezelés is – folyamatos optimalizálásra van szükség ahhoz, hogy jól működő struktúrával és megfelelő licitértékekkel dolgozhassunk.

ROIshopper szolgáltatásunk az első ügynökségi CSP Magyarországon, amely hivatalosan is Comparison Shopping Partner lett, valamint kiemelkedő eredményt értünk el a CSS Rewards-on. A Growww Digital az elmúlt 5 évben már 12 országban bonyolított le Shopping-kampányokat, ami szilárd alapot jelent ahhoz, hogy céged számára is átütő sikerű Google Shopping megoldásokat hozhassunk létre. 2020-ban ügyfeleinknek 108 360 479 Ft-ot spóroltunk meg ROIshopper szolgáltatásunk segítségével. Helyi piacismeretünknek és a régió nyelveit anyanyelvi szinten beszélő munkatársainknak köszönhetően a Growww Digital a performance marketing szolgáltatás keretében kínálja a Google Shopping-kampány kezelést.

További információk a magyar piacra vonatkozó Google Shoppingról a Growww Digital edukációs aloldalán találhatók.

Ügyfeleink sikeréről egyértelműen tanúskodnak az eredmények

Az elmúlt években ügyfeleink azon csatornáin, amelyeket a Growww Digital kezelt, 80% fölötti éves átlagnövekedés volt tapasztalható, és ez messze felülmúlja a közép- és kelet-európai átlagot.

performance marketing

Megtérülés fókuszú hirdetéskezelés

Ha neked is életbevágó, hogy pénzedért kézzelfogható eredményeket kapj, bízd szakértőinkre Google Ads, Facebook vagy más onlinemarketing-kampányaidat. A számok nem hazudnak: csak az eredmény számít.

Érdekel
social media management

Szeretetmárkák felépítése a közösségi média segítségével

Ha szeretnéd kiaknázni a közösségi oldalakban rejlő erőt, és segítségével építeni a márkádat, megmutatjuk az utat – akár értékesítés, igényteremtés, vágykeltés, kapcsolattartás vagy rajongótábor növelése a célod.

Érdekel
content marketing

Minden, ami érdekli a közönségedet

Szórakoztatás, informálás, vásárlás, oldalon töltött idő növelése – a különböző célok elérése érdekében elemzésekre támaszkodva, tudatosan készítjük el és kínáljuk a tartalmakat a célközönségednek.

Érdekel
Ha bármilyen kérdésed merülne fel szolgáltatásainkkal kapcsolatban, vagy szeretnél te is nagyobb lendületet adni az üzletednek, keress minket bátran!