Vigyázz, kész, Black Friday! Hogyan hirdess és kommunikálj okosan a 2021-es akciós időszakban?

E-kereskedőként nem maradhatsz le a Black Friday-ről, mert egész egyszerűen pénzt hagysz az asztalon. Hogyan érj el minél magasabb profitot PPC-kampányoptimalizálással és közösségimédia-kommunikációval? Adunk jó néhány tippet és hasznos tanácsot!

 

Készülj fel, és használd okosan a puskaport

Black Friday nálunk igazából nem is Black Friday, azaz csupán egyetlen napot felölelő akciózási hadjárat, hanem egy kb. két hétig elhúzódó időszak, ahol már november közepén elindulnak az árleszállítások és vonzó ajánlatok.

Idén, 2021-ben a Joy Napok november 11-én kezdődik, és ezzel tulajdonképpen be is indul a vásárlási láz.

Így tehát már november elején érdemes átnézned a tavalyi történéseket a saját webshopoddal és a versenytársakkal kapcsolatban, illetve folyamatosan a piac ütőerén tartani a kezedet, különösen a nagyokra odafigyelni és tanulni tőlük, akik ilyenkor már teaserkampányokkal tüzelik a felhasználók hangulatát.

Cikkünk első részében már szó volt róla, hogy kis- és közepes webáruházak esetében a PPC-kampányokat árrésre, illetve az ahhoz kapcsolódó megtérülésre kell optimalizálni, hiszen csak így biztosítható, hogy az értékesítési tevékenységed a nap végén nyereséges lesz.

Ez nem egyszerű feladat, különösképpen az olyan zsúfolt és kaotikus időszakokban, mint a Black Friday, ahol szinte percről percre változhat a versenytársak és a fogyasztók viselkedése. Ha nincs benne tapasztalatod, ajánlott rutinos szakértőkre rábíznod a PPC-hirdetések kezelését, különben igen hamar kellemetlen meglepetésekben lehet részed.

 

Fizetett hirdetések – légy résen a nagy hajrában!

Ne feledd, hogy a Black Friday alatt felszöknek majd a hirdetési árak, ezzel együtt viszont jóval többen is vásárolnak, ráadásul a vásárlási hajlandóság is sokkal magasabb, mint a normális időszakokban. Ezekre vonatkozóan hasznos, folyamatosan frissülő statisztikákat találsz ezen az oldalon: COVID-19 ecommerce trends report – Growww Digital

A Black Friday alatt szentelj különös figyelmet az alábbi hirdetési csatornáknak, kombináld és optimalizáld ezeket megfelelően, hogy a lehető legjobb eredményeket érd el.

 

Google Ads, Facebook Ads

Készülj arra, hogy olyan nagy forgalom érkezik majd a webáruházadra, amely jócskán meghaladja a megszokott hirdetési költéseidet. Könnyen előfordulhat, hogy az eddigi, pl. napi 50 ezres költésed felugrik 300-400 ezerre is, ráadásul hatékonyan, nyereségeket termelve (köszönhetően az árrésalapú kampányoptimalizálásnak).

Tipp:

Jó előre tölts fel akkora összeget, amely nem fog egyhamar elfogyni, illetve, ha kártyás lehívás van megadva, ellenőrizd a limitbeállítást, nehogy belefuss egy fiókletiltásba, mert így – az akár több napos bevételkiesésnek köszönhetően – óriásit bukhatsz.

 

Árösszehasonlítók

Az árösszehasonlító oldalak forrón izzanak majd a Fekete Péntek alatt. Nem hagyhatod ki, hogy minimum a legnagyobb oldalon, az Árukeresőn ne kampányolnál, különösen, ha olyan területeken mozogsz, mint az elektronikai cikkek, divatáruk vagy barkácscikkek.

Próbáld minden vásárlódat a lehető leghamarabb kiszolgálni és kiszállítani neki a terméket, mert ellenkező esetben jó pár negatív értékelést gyűjthetsz be, melyek alááshatják eddigi „Megbízható bolt” pozíciódat.

Tipp:

Az Árukeresőn a standard hirdetési csomag csupán napi egy, az árra is vonatkozó termékadat-frissítést tartalmaz. Ez a Black Friday időszakában, ahol a versenytársak állandóan változtatnak és optimalizálnak, nagyon kevés. Érdemes a prémium csomagot választani, amellyel naponta 7 alkalommal (kb. 2 óránként) frissíthetők az adatok.

 

Google Shopping

A Shopping-hirdetések háza táján is nagy felbolydulásra kell számítani. Jó előre állítsd be a feedet, legyenek jók a képek, terméknevek stb., mert ha a nagy hajrában kezdesz el kapkodni, az már régen rossz.

Tipp:

A Shopping Merchant Center feed csak napi egyszer frissül automatikusan, de manuálisan bármikor frissítheted, és ez erősen ajánlott is, hiszen sűrűn kell majd bizonyos adatokat, beállításokat módosítani.

Használd ki az akár 20%-os árelőnyt is! Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a Google Shopping CSS/CSP beállításával jóval olcsóbban futtathatod Shopping-hirdetéseidet. Ezt csak egy, a Google által minősített partnercég – mint a Growww Digital – szolgáltathatja neked. A beállítást követően azonnal élvezheted az alacsonyabb hirdetési díjakat, melyekkel megelőzheted a versenytársaidat. További részletek itt: Shopping CSP licensz

 

Közösségi média aktivitás a Black Friday alatt

A Black Friday során a nagyobb szereplők biztosan nagy erőkkel szállnak majd ringbe a különböző közösségimédia-felületeken és a kisebb e-kereskedők jelentős része is valószínűleg komoly erőforrásokat áldoz majd kampányaira. Te sem maradhatsz le mögöttük.

Lássunk most pár hasznos tippet és javaslatot a különböző platformokra vonatkozóan, melyekkel eredményesen kommunikálhatsz a felhasználók felé a Black Friday időszaka alatt.

 

Hogyan készülj a Black Friday-re a közösségi frontvonalon?

Tervezd meg a social kampányaidat már előre – vizsgáld meg a konkurenciát, akár közvetlen, akár közvetett versenytársaidról van szó, ugyanis a nagyoktól, illetve más területen tevékenykedő cégektől is lehet tanulni.

Emeld meg jócskán – akár 6-8-szorosára – a hirdetési büdzsédet erre az időszakra a megugró érdeklődés és hirdetési költségek miatt, valamint legyen árud bőségesen raktáron, hogy pöröghessenek az eladások, és így a lehető legtöbb bevételre és nyereségre tehess szert.

  • Érdemes megnézned a korábbi évek kommunikációját és ötleteket merítened. Készülj fel arra is, hogy sokan megújult vagy jobban kiterjesztett kommunikációval fognak előrukkolni.
  • Légy résen november folyamán, és ha kell, gyorsan reagálj a versenytársak lépéseire.
  • Gyárts érdekfeszítő teaser-tartalmakat, tudasd a felhasználókkal, hogy nagy dolgokra készülsz, keltsd fel a kíváncsiságukat, és éreztesd velük, hogy milyen jó lesz majd nálad vásárolniuk.
  • De ne kommunikálj túl korán!  A teasereket elég a nagy akcióid előtt néhány nappal, maximum egy héttel megjelentetned, mert különben a vásárlóid kivárnak, és akár heteken át azt látod, hogy csak kevesen vásárolnak tőled a teljes vagy „normál” akciós árakon.

 

Mire figyelj különösen a tartalmaknál?

  • Legyen figyelemfelkeltő a kreatív, ne csak egy szimpla termékfotó, mert az óriási reklámzaj miatt ez kevésbé lesz vonzó a tekinteteknek.
  • Ne legyen félreérthető vagy félrevezető a kommunikáció, mert ez fordítva sülhet el. Pl. ha egy „Akár 80% kedvezmény” üzenettel kampányolsz, és ez a nagy árakció igazából csak 3 termékedre érvényes, az kiábrándítja majd a látogatóidat. Ráadásul a GVH is jobban figyeli a hirdetési aktivitásokat ilyenkor, és ha félrevezetőnek ítéli meg a reklámodat, bírságot szabhat ki.
  • A Facebook vagy Instagram történeteknél (story) érdemes mindig hivatkozás-matricát, vagy shopmatricát használni, ha elérhető.

Az Instagram Story-nál először fent válaszd ki a matricaikont, majd két lépésben add hozzá a hivatkozásmatricát:

Kövesd a kampányidat!

  • Az akciós időszakban, a kampányaid során különösen figyelj a statisztikákra (Facebook Vállalkozáskezelőben, Google Analyticsben), így azonnal reagálhatsz, ha pl. egy hirdetés árai irreálisan elszállnak.
  • A visszajelzéseket is folyamatosan tartsd szemmel – fektess nagy hangsúlyt a közösséged kezelésére, itt ugyanis első kézből értesülhetsz a negatív visszajelzésekről, és a vásárlást is segítheted, ha gyorsan reagálsz egy-egy megkeresésre.

 

Hasznos Black Friday tippek közösségi platformokra

  • Facebook – Érdemes különböző célcsoportoknak hirdetni, és pl. a korábbi vásárlóknak, kosárelhagyóknak külön kreatívval készülni, ha a pixel alapján létre tudsz hozni ilyen célközönséget (pl. ilyen szöveggel szólíthatod meg őket: „Tudjuk, hogy régóta vágysz rá, és most hihetetlen kedvezménnyel kínáljuk neked”)
  • Instagram – Jó hír, hogy mostantól 10 000 követő alatt is használható a hivatkozásmatrica a történeteken (story). Ezt érdemes kiaknázni és több, matricát szerepeltető kreatívval készülni a Black Friday-re.
  • YouTube –  A csatornádnak a Black Friday akcióban olyan szerepet szánj, amellyel nemcsak a videomegtekintés a cél, hanem valamilyen más elköteleződés is a feltöltött tartalommal:
    • iratkoztasd fel őket exkluzív Black Friday hírlevélre;
    • helyezd el a landing oldalak URL-jét a videó leírásában;
    • használd a YouTube beépített linkelési eszközeit, amennyiben azok elérhetőek a csatornád számára (pl. jobb felső felbukkanó link, ami a weboldalra viszi a látogatót);
    • a Black Friday videó legyen érdekes – ne csak az akció tényét közöld, mert akkor senki sem fogja megnézni. Ígérj rögtön a címben és a videó első 15 másodpercében olyan tartalmat, ami megragadja a látogató figyelmét, pl. legyen ez 1-2 kiemelt termék Black Friday árának a meglebegtetése, vagy az akció pontos kezdési időpontja (ha ezt eddig nem kommunikáltad).

 

Mi a helyzet a TikTokkal?

Az utóbbi év nagy slágere a TikTok, amely egyre népszerűbb a magyar hirdetők körében is, különösen a rendkívül kedvező hirdetési áraknak köszönhetően.

A TikTok kiváló felület arra, ha a márkádat vagy szolgáltatásodat szeretnéd népszerűsíteni. Ezen a platformon lehetőséged van közelebb hozni a termékedet a potenciális vevőidhez és személyesebb stílusban kommunikálni velük. A közvetlenebb hangvétellel könnyebben szerezhetsz márkaismertséget és elköteleződést a terméked iránt.

Törekedj a natív és egyben kreatív tartalmakra, hogy nagyobb sikerrel keltsd fel a nézők érdeklődését – jó példákat találsz ezekre a Reflexshop vagy a Decathlon TikTok oldalán.

Érdemes a termékedet a TikTok aktuális trendjeinek megfelelően „felöltöztetni”, így például a kifejezetten kereskedelmi ajánlatok is jobb eredményeket érhetnek el, ha kreatív módon vannak prezentálva.

 

Két egyszerű tipp:

  • Mutasd meg, hogyan állítod össze a rendeléseket, hogy még személyesebbé tedd a vásárlás élményét.

  • Mutasd be a termékedet, adj róla valós képet használat közben.

Érdemes tudni: A hirdetések esetében érvényes szigorú nyelvi szabályok ellenére, a Black Friday kifejezés használatát a TikTok engedélyezi a magyar nyelvterületre célzott hirdetések esetében is.) 

 

Mire figyelj még?

  • Weboldal – Készülj a többszörös látogatószámra, ellenőrizd, hogy a szervered meg tud-e birkózni majd vele. Mobilon a betöltési sebességed legyen 3 mp alatt, különben sokan visszapattanhatnak, mielőtt bármilyen termékedet is látták volna.
  • Vevőkiszolgálás – Csapatoddal készülj fel rá, hogy a megrendelések száma jócskán elszaladhat. A rendszered is nyújtson kifogástalan vásárlói élményt (pl. kosár, fizetési folyamat, kérdezési lehetőség), hiszen az elégedett vevők később nagyobb eséllyel térnek vissza hozzád. 
  • Kiszállítás – Ha egy-egy vásárlód túl későn kapná meg a terméket, kedveskedj neki kedvezménnyel vagy kuponnal, hogy a negatív élményt pozitívvá változtasd.
  • Fizetési rendszer – Bizonyosodj meg róla, hogy a rendszered képes nagyobb számú tranzakció lebonyolítására is. Néhány fizetési rendszernél ugyanis alapból egy limit kerül beállításra, amelyről a kereskedő esetleg nem tud, ez pedig bonyodalmakhoz vezethet egy forgalmas időszakban.

 

Bízunk benne, hogy sikerül felkészülnöd a Black Friday-re és jó eredményekkel zárod majd ezt a fontos időszakot. Bármikor bármilyen problémád adódna, kérdésed lenne, vagy tanácsot keresnél a témával kapcsolatban, keress meg minket, örömmel segítünk!